Aki Kaurismäki, Donald kacsa

A méltán legismertebb finn filmrendező, Aki Kaurismäki 2002-ben készített filmjéből, a cannes-i nagydíjas, Múlt nélküli emberből (Mies vailla menneisyyttä, The Man Without a Past) Donald kacsa képregényt készített az olasz képregényrajzoló mester, Giorgio Cavazzano. Most finnül is megjelent a mű.

 

 

2015-ben a finn, Donald kacsa képregényeket készítő csapat ötlete volt Aki Kaurismäki filmjének „kacsásítása”. Először Kari Korhonen rajzoló és forgatókönyvíró egyeztetett Giorgio Cavazzanóval, majd, amikor zöld utat kaptak, megkeresték Kaurismäkit. A képregény, Múlt nélküli kacsa, Ankka vailla menneisyyttä címmel a Sanoma kiadó könyvében jelent meg négy másik történet társaságában. 

 

Aki Kaurismäki és Giorgio Cavazzano (Fotó: Antti Hämäläinen, Iltasanomat)

Aki Kaurismäki és Giorgio Cavazzano (Fotó: Antti Hämäläinen, Iltasanomat)

 

„Erős érzelmek fűznek Donaldhoz ‒ mesélte Kaurismäki. A ’60-as években Orimattilában (kisváros Dél-Finnországban) éltünk négygyeres családban, akkoriban két napilap és a Donald kacsa járt nekünk. Én voltam a harmadik a családban, négyéves lehettem, amikor a többiek megunták, hogy fölolvassák nekem a lapot, így kénytelen voltam magamtól megtanulni olvasni. Donald elkísért egészen addig, amíg az első mopedemet megkaptam. Kedvenc rajzolóm Carl Barks volt, tőle is a Négyszögletes tojás (Lost In the Andes, 1949) című történetet szerettem a legjobban. Cavazzano előtt ő volt a legnagyobb Donald-rajzoló, de Don Rosát nem szerettem.”

 

 Aki Kaurismäki, Donald kacsa

A múlt nélküli kacsa

 

„A Kari Korhonen által megírt forgatókönyvnek köszönhetően rendkívül egyszerű volt megrajzolni a történetet” – mesélte Giorgio Cavazzano a bemutatón. 

 

 

Markku Peltola, a múlt nélküli ember és Kati Outinen, mint Irma

Markku Peltola, a múlt nélküli ember, Kati Outinen, mint Irma és Kaurismäki kutyája, Tähti (Csillag), mint Hannibal

 

„Jó volt, hogy nem nekem kellett kitalálnom a történetet. Így a munka felét már elvégezték előttem mások, csak arra kellett vigyáznom, hogy a felnőtteknek készült filmből az egész család számára élvezhető mű szülessen” ‒ mesélte Kari Korhonen forgatókönyvíró, egyben az egyik vezető Donald kacsa rajzoló a világon. „Igyekeztem, hogy a film színhelye, Helsinki és Kacsaháza megfelelő egyensúlyba kerüljön a képregényben, bár gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy Kacsaháza Helsinkiben van. A múlt nélküli ember nagyon is megfelelő történet Donald számára, illik hozzá.”

 

Aki Kaurismäki és Múlt nélküli kacsa

A múlt nélküli kacsa

 

Giorgio Cavazzano már korábban kacsásította a Casablanka történetét és Fellini Az úton című filmjét is. „Aki Kaurismäkiben és Federico Felliniben közös, hogy szereplőik élő, eleven emberek nem pedig színészek. Az első Kaurismäki film, amit láttam a La Havre volt, ez nagy hatást gyakorolt rám, különösen az emberek bemutatása. Amikor rajzoltam a képregényt, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy csökkentsen a film érzékenységét, szomorúságát.”

 

Aki Kaurismäki, Donald kacsa

Aki Kaurismäki és Múlt nélküli kacsa (Fotó: Antti Hämäläinen, Iltasanomat)

 

„Szánalmas filmrendező vagyok, abban az értelemben, hogy a filmjeim felső korhatára legfeljebb nyolc év lett, miközben kemény filmeket igyekeztem készíteni” – mondta Aki Kaurismäki, majd büszkén hozzátette: „ez a képregény 50-éves pályafutásom csúcsa.”

 

 

 A Múlt nélküli ember bemutatója

 

 

 

Aki Kaurismäki: A Le Havre, bemutató

 

 

 

Forrás: Iltasanomat, Helsingin Sanomat