Mika Toimi Waltari (1908. szeptember 9. – 1979. október 26.) Számos területen alkotott maradandót: írt regényeket, verseket, novellákat, kisregényeket, meséket, színdarabokat, hangjátékokat, népszerűsítő iratokat, forgatókönyveket, úti beszámolókat, sőt még krimiket és képregényt is. Legsikeresebb műve a Szinuhe (Sinuhe egyptiläinen, 1945) nemzetközi bestseller listákra is fölkerült, magyarra Gombár Endre fordította. Legsikeresebb forgatókönyve pedig a Kulkurin valssi (A csavargó keringője, 1941) volt. 

(Kép: Mika Waltari Seura)

Élete

Mika Waltari 1908. szeptember 9-én született Helsinkiben a Saariniemenkatu 6. szám alatti házban, és ott is élt családjával 1912-ig. 

Helsinki, Saariniemenkatu 6. Mika Waltarin szülőháza (Fotó: Torniainen P., Valokuvaaja 1910, Helsingin kaupunginmuseo, kansallisbiografia.fi)

Mika Waltari ősei mindkét ágról földművesek voltak, ám már több generáció óta elvárosiasodtak. Édesapja, Toimi Armas Waltari (1882-1914) családja a hattulai Katinalából, édesanyja, Olga Maria Johansson (1886-1945) családja pedig pornaineni Laukkoskiból származott. 

A Waltari nevet nagyapja, a Helsinkibe költöző, kőművesnek álló, Gustaf Helenius vette fel otthona után.

(Nyugat-Finnországban a családok nevüket a XIX. század második felében gyakran az otthonukul szolgáló ház, tanya neve után kapták. Előtte, ahogy még Izlandon ma is szokás, apjuk nevét kapták, annak végére a „fia”, „lánya” toldalékot illesztették, például Olavi fia: Olavinpoika, lánya Olavintytär.) 

A kisgyermek Mika Waltari (Kép: Mika Waltari Seura)

Waltari apja, Toimi és nagybátyja, Toivo papnak tanultak, ahogy Mika Waltari mondta: „öröklött hajlamuk volt a teológiára”, az egyik generáció értelmiségi, a következő író lett. Apja 1914-es halála az ötéves Waltari életére jelentős hatással volt. Édesanyja, Olga Maria Johansson nevelte és taníttatta őt és két fivérét, műveiben, mint saját életében, a főszereplőknek közeli kapcsolatuk van édesanyjukkal és jellemző rájuk édesapjuk hiánya. 

Apját nagybátyja, Toivo próbálta pótolni számára, valamint apja barátja, a mérnök és műgyűjtő Jalo Sihtola, és anyja későbbi barátja, a pályamester Kalle Uusitalo. Az apa halála után a családfő szerepét Toivo Waltari vette át. Jalo Sihtola pedig az író munkára vezette rá, és megfertőzte a művészet iránti szeretettel. Kalle Uusitalo házában töltött nyarak pedig megismertették Waltarit Hyvinkäävel, ami gyakran megjelenik műveiben, és Uusitalo biztosított számára helyet az íráshoz.  

Waltari 1926-ban érettségizett a helsinki finn nyelvű líceumban klasszikus nyelvekből. A gimnáziumban az iskola vicclapjának, a Pillerinek volt újságírója. Azután teológiát kezdett hallgatni a helsinki egyetemen. De egy életszemléleti krízis után átment a filozófiai kar történelmi nyelvészeti a szakára. 1929-ben végzett filozófia alapszakon. 

Az érettségiző fiatalember, Mika Waltari akit hamarosan meggyötör a gonosz Fine van Brooklyn (Kép: Mika Waltari Seura)

Írói pályája 1925-ben, 17 éves korában indult a finn tengerészmisszió gyülekezete megrendelésére Jumalaa paossa (Isten menekülésben) címmel jelent meg első írása. Bár Mika Waltari később nem ezt, hanem az 1928-ban Párizsban írt Suuri illusioni (Nagy illúzióm) című művét nevezte meg első alkotásaként. Ebben az évben született a Kristian Korppi álnén írt Kuolleen silmät (Halott szemek) című horrornovella-gyűjteménye is. Mindezek ellenére a kezdeti időszakban költőnek tekintette magát. 

Tagja volt a Tulenkantajat (Fáklyavivők) nevű irodalmi csoportnak, amely az 1920-as években arra törekedett, hogy a finn irodalmat az új európai áramlatokhoz igazítsa.

A fiatal Mika Waltari Párizsban (Kép: Mika Waltari Seura)

1930 januárjában újra Franciaországba utazott, először a Riviérára, majd Párizsba, és ott is maradt március végéig. Majd még ebben az évben bevonult katonának, ahol először is tiszthelyettesi iskolába küldték, utána pedig tisztképzőbe, de egy autóbaleset során megsérült a feje, így leszerelték. Bár a leszereléséhez a száraz mellhártyagyulladása is hozzájárult, sőt a leszerelő papírban pacifista világnézete is szerepelt az indokok között. 

1931-ben Waltari feleségül vette Marjatta Luukkonent (1909-1978), és 1932-ben született meg kislányuk, Satu, akinek a neve annyit tesz: mese. Ekkor már hivatásos író volt, keresetéből eltartotta a családját, sőt a rokonait is támogatta. Bár 1938-ig még dolgozott a Suomen Kuvalehti (Finn Képesújság) című lapnál újságíróként. A ’30-as években írt regényeket, novellákat, meséket, verseket és 26 színdarabot. Ez az évtized volt a legtermékenyebb időszak életében. 

(Kép: Mika Waltari Seura)

A II. Világháború alatta Waltari az állami propaganda hivatalban (Valtion tiedoituslaitos) dolgozott. Így ebben az időszakban részt vett a háborús propagandaanyagok megírásában. Például írt a Szovjetunió hírszerzéséről, a balti államok megszállásáról, a hazafiságról, a szeretetről a háború idején. Írt újságcikkeket, hazafias riportokat, vezércikkeket. 1942 októberében részt vett a finn írók látogatásán a Goebbels védnöksége mellett rendezett weimari írótalálkozón.  

Mindeközben is dolgozott, 1945-ben készült el a leghíresebb regényével, amely a nemzetközi elismerést hozta meg számára, több országban is a bestseller listák élére került. A Szinuhe (Sinuhe egyptiläinen) Ehnaton fáraó idején játszódik, és a történelmi eseményeket a fáraó barátja, az orvos, Szinuhe szemével mutatja be.  

1945 és 1964 között írta meg jelentős történelmi regényeit, amelyeknek köszönhetően világhírű író lett.

Mika Waltari (középen) vendégségben F. E. Sillanpäänél (jobbra), annak 70-születésnapján 1958 szeptemberében; balra Lassi Nummi költő (Kép: Otavan Suuri Ensyklopedia 9, 1981)

1964 után nem tud többé nagy, történelmi regényt írni. Még elkezdi a Máltai lovagrendről szóló művét, de nem jut tovább a szereplők fölvázolásánál, amikor írni szeretett volna már nem tudta papírra vetni a történetet. Ám az addig megírt művei alapján is nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett Waltari. Tagja volt a Finn Akadémiának, és ezen keresztül segítette és irányította a fiatal írókat. Aktívan részt vett köteteinek kiadásában, mind finn, mind idegen nyelven, előszókat írt, szerkesztette műveit. 

Waltari az elmaradhatatlan cigarettával (Kép: Mika Waltari Seura)

Idős korára a nagy dohányos, Waltari tüdőrákot kapott, 1968-ban kioperálták a fél tüdejét, így eléggé gyönge lett, de a dohányzást nem hagyta abba. 1979 nyarán kiújult a tüdőrákja. A fájdalomcsillapító morfiumot nem volt hajlandó beszedni, mondván, tiszta fejjel akarja megtapasztalni a haldoklás, a halál egyedülálló élményét. 1979. augusztus 26-án hunyt el, Helsinkiben a Hietaniemen temető művészek számára fenntartott Taiteilijainmäki részében temették el. 

Mika Waltari feleségével, Marjattával és leányukkal, Satuval Helsinki otthonukban. A lakás ma múzeum (Kép: Mika Waltari Seura)

Lánya, Satu Waltari (1932-2014), férjezett nevén Satu Elstelä maga is író és műfordító lett, az ő fia pedig Joel Elstelä (1961-) színházi rendező és író. 

Munkássága

Mika Waltari termékeny író volt, minden műfajban alkotott: 25 regényt, 15 kisregényt, 34 színdarabot, valamint számos verset, novellát, forgatókönyvet, újságcikkeket, sőt még képregényt is írt. Első kiadott műve 1925 őszén jelent meg, a Jumalaa paossa (Isten menekülésben), életében az utolsó 1978-ban az Ihmisen ääni (Emberi hang) sorozat darabjaként. (A sorozatot a legnagyobb finn kiadó, a Werner Söderström Osakeyhtiö, a WSOY jelentette meg 1976 és 1983 között, összesen 29 könyv, amelyet a legnagyobb finn írók művei.) Waltari írásait halála után is folyamatosan megjelentetik, újra ás újra, így például összes színdarabját egy kötetben 1999-ben adták ki. 

Regényei

Első sikeres regénye az 1928-ban Párizsban írt Suuri illusioni (Nagy illúzióm), amely a ’20-as évek kultikus regényévé vált. Következő regénye az Appelsiininsiemen (Narancsmag, 1931) a történetben szereplő fiatalembert az író saját magáról mintázta. 

1933 és 35 között három regényt írt: Mies ja haave (Férfi és ábránd, 1933), Sielu ja liekki (Lélek és láng, 1934) és Palava nuoruus (Lángoló ifjúság, 1935), a három művet később egy kötetben adták ki: Isästä poikaan (Apáról fiúra, 1942) címmel. A Helsinkiben élő család három generációját mutatta be írásában, a történetekhez az alapot itt is a saját családja adta. 

A Surun ja ilon kaupunki (Szomorú és vidám város, 1936) Helsinkiben élő emberek egy napját mutatja be úgy, hogy az egymás életére gyakorolt hatást is megismerjük. Waltari volt, aki a feltörekvő középosztályt először mutatta be a finn irodalomban. 

A háborús években Waltari két háborús regényt is írt: a téli háborút bemutató Antero ei enää palaa (Antero nem tér vissza, 1940) és rövid béke időszakban játszódó Rakkaus vainoaikaan (Szerelem üldözés idején, 1943). (A téli háború, a talvisota: 1939. november 30. és 1940. március 13., a folytatólagos háború, a jatkosota: 1941. június 25. és 1944 szeptember 19. zajlott, és a kettő között volt a rövid béke időszak.)

Ebben az időszakban született a svéd történelemből merített regényét, a Kaarina Maununtytär, és az 1800-as években játszódó finn témájú Tanssi yli hautojen (Tánc a sírokon) című írása.

(Kép: Mika Waltari Seura)

Krimik

A komoly irodalmi alkotások mellett Waltari három detektívregényt is írt, amelyek főszereplője a helsinki bűnügyi osztály vezetője, Palmu felügyelő (Komisario Palmu). A történeteket egyes szám első személyben a beosztottja, a nagyravágyó, ám kétbalkezes Toivo Virta mondja el. Palmu felügyelő megfontolt, előrelátó, idős detektívfelügyelő, akit csak a tények érdekelnek. Rögtön észreveszi, ha valaki hazudik, és nem kedveli a rendőrségi bürokráciát. 

Mika Waltari: Megmondják a csillagok című kötet egyik finn kiadásának borítója

A magyar kiadásból származó bevételeit a fóti gyermekváros számára ajánlotta fel Waltari. 

A regényekből film is készült, sőt egy negyedik filmet is készítettek 1969-ben Vodka, Palmu felügyelő (Vodkaa, komisario Palmu) címmel, de ennek forgatókönyvét már nem ő, hanem Matti Kassila és Georg Korkman írta.

Kaasua, Komisario Palmu

(A film kétszer szerepel egymás után, de az első nincs meg végig, így 2:01-től érdemes nézni.)

• Első bemutató dátuma: 1961. szeptember 15.
• Rendező: Matti Kassila
• Zenéjét szerezte: Osmo Lindeman
• Díjak: Jussi Award for Best Supporting Actor, Jussi Award for Best Music, Jussi Award for Best Script
• Forgatókönyv: Mika Waltari, Matti Kassila, Kaarlo Nuorvala
• Palmu szerepében: Joel Rinne

 Történelmi regények

Waltari hosszú ideje érdeklődött az egyiptomi történelem iránt, ennek eredményeként született meg az 1945-ben megjelent Szinuhe (Sinuhe egyptiläinen). A regényben az orvos Szinuhe, Ehnaton fáraó barátja sorra járja a kor nagy városait, Thébát, Babilont, Krétát, Hattit. A regényben a fáraók, hadvezérek és papok mellett az egyszerű emberek és rabszolgák mindennapi életét is bemutatja Waltari.

A Szinuhét 41 nyelvre fordították le, és hazánkban eddig kilencszer adták ki (Európa kiadó: 1964, 1968, 1978, 1985, 1995, 1996, 2003, 2005, 2012). Készült belőle film is, bár eléggé hollywoodira sikerült. 

Szinuhe, amerikai film, rendező: Kertész Mihály (Michael Curtiz) magyar szinkronnal

Következő regénye a Mikael Karvajalka 1948-ban jelent meg. Magyarul Mikael címmel Schütz István fordításában 1966-ban adták ki először, majd 1990-ben és 1998-ban az Európa könyvkiadó jelentette meg. Az 1520-as évek elején játszódik a történet, Mikael Karvajalka (szőrös lábú) Turkuban született 1503-ban törvénytelen gyermekkén, hamar elárvul, mert édesanyja öngyilkos lett. Nagyszüleihez kerül, akiket szeme láttára gyilkolnak meg a dán kalózok hatéves korában. Majd Pirjo Karvajalka veszi magához, aki a város gyógyítója, „boszorkány”. A jó eszű Mikaelt nevelőanyja papnak taníttatja. majd, hogy folytassa tanulmányait, elindul bejárni a keresztény Európát. Sok borzalmas kalandot él át társával, Antti Tykinvalajaval, aki egyszerű, józan finn paraszt megtestesítője. A regény bemutatja a kor keresztény Európáját, híres tudósokkal, uralkodókkal találkozunk. 1527-ben ér véget a mű Róma kifosztásával.

(Kép: Mika Waltari Seura)

A folytatásban, az 1527‒1538 között játszódó Mikael Hakim című könyvben az oszmán birodalmat mutatja be Waltari, s hogy miként lesz kényszerből Mikael mohamedánná. Mikael és Antti Palesztinába indulnak, de Észak-Afrikán át Isztambulban kötnek ki. Kalandjaik során eljutnak a mohácsi vész utáni Magyarországra is. Ezt a könyvet is Schütz István fordította, és az Európa kiadónál jelent meg 1967-ben és 1999-ben. 

A tervezett, de el nem készült harmadik részben Waltari a korabeli Indiát, Kínát és Dél-Amerikát mutatta volna be. 

Az 1952-ben megjelent Johannesz Angelosz 1543 tavaszán játszódik, és Konstantinápoly ostromáról, a bizánci birodalom bukásáról szól. Hogyan veszít a megosztott görög és római kereszténység a muzulmánokkal szemben. Magyarra Szász Levente fordította, az Európa adta ki 1996-ban és 1998-ban. 

A mű előzménye, a Johannesz ifjúsága csak az író halála után jelent meg 1981-ben. A művet 1951-ben kezdte el, de többek közt betegsége miatt nem fejezte be, sőt a kézirat egy része el is veszett, végül lánya, Satu Waltari fejezte be a regényt. Magyarra Schütz István fordította, és az Európa kiadó jelentette meg 1998-ban. 

A következő történelmi regény Az ország titka 1959-ben készült el. A mű Jézus krisztus korában játszódik, az Újtestamentum világát mutatja be Marcus Mezentius Manilianus, az ifjú római szemével. Fordító: Szász Levente, kiadó: Európa, 1988, 1997 és 2004.

E regény folytatása Az emberiség ellenségei, 1964-ben jelent meg először. A főhős, Marcus visszatér Rómába, a történetet fia, Minutus mondja el egyes szám első személyben. A regény a kereszténység megszületését meséli el Claudius és Néró idejében járunk. Minutus először ateista, hiszen a görög és római isteneket ismeri, de találkozik Péterrel és Pállal, majd más bibliai szereplőkkel is, szemtanúja lesz az Apostolok cselekedeteiben szereplő történeteknek. Eleinte gyanakvó, majd lassan egyre inkább elfogadja a kereszténység tanait. A műben találkozunk Néróval, látjuk, amint Róma lángba borul, és eljutunk a provinciákra is: Britanniába és Korintoszba is. A regényben Waltari a hit és a hitetlenség közti küzdelmet mutatja be, tapasztalatai alapján, mivel ő maga is problémákkal küzd a vallás kapcsán. Magyarra Schütz István fordította, és az Európa kiadó jelentette meg 1975-ben, 1984-ben és 2002-ben. 

Az 1955-ös megjelenésű Turms, a halhatatlan főszereplője az etruszk Lars Turms. Az időszámítás előtti V. században járunk, a főhős bejárja a korabeli világot. Megismerjük a görögök, föníciaiak, szikánok, elümiaiak, rómaiak és az etruszkok mindennapjait, miként éltek, harcoltak. A főhős szintén gyarló, mint Waltari többi hőse, de velük ellentétben ő nem bukik el, hanem a mélypontról is képes fölemelkedni bízva önmagában. Fordító Schütz István, kiadó: Európa, megjelent 1987-ben és 1997-ben. 

Waltari történelmi regényei hosszúak, 800-1000 oldalasak. A kitalált szereplők mellett sok történelmi személyiséget és eseményt is megismerhetünk. A szerző mindig előbb alaposan megismerte az adott történelmi időszakot, így a részletek is mindig összhangban állnak valós történelmi ismereteinkkel. 

Waltari köteteit az Európa kiadó jelentette meg magyarul

Kisregények

Waltari számos rövidebb művet, kisregényeket is írt. Magyarul megjelent egy kötetben a Virágzik a föld, Ne legyen többé holnap, Ez meg sem történhet és az Aranyhajú. A történetek szomorú emberi sorsokat mutatnak be, a nehéz történetek azzal végződnek, hogy a főhős vállalja a felelősséget tetteiért.

A Fine van Brooklyn elolvasása után értjük meg miért szerepel Waltari műveiben annyi gonosz, erkölcstelen, a főhősre mégis nagy hatást gyakorló nőalak. Gondoljunk itt a Szinuhe első szerelmére Neferneferneferre vagy Horemheb feleségére Baketamonra. Vagy a Mikael történetek számos nőalakjára. Fine van Brooklynnal a fiatal, 19 éves, szinte még gyermek Waltari Franciaországban ismerkedett meg, a lány nagy hatással van rá, beleszeret, de a lány gonosz játékot űz vele, mint minden fiúval, férfival, mély sebet ütve a fiatalember szívén. Waltari részletesen leírja, miként veszi át a ravasz lány a hatalmat a fiatal fiú felett, pontosan ahogy Nefernefernefer uralkodik Szinuhe felett.

Színdarabok

Mika Waltari 34 színdarabot írt, néhányat ezek közül abban az időben, mint a hasonló környezetben játszódó regényét. Így például, amikor a Szinuhe című regényét írta, akkor készült az Akhnaton, auringosta syntynyt (Akhnaton, a naptól született, 1936), vagy az 1500-as években játszódó Paracelsus Baselissa (Paracelzusz Bázelben, 1943). De írt politikai témájú darabokat is, mint a Yö yli Euroopan (Éjszaka volt Európában, 1934), amely a korabeli Európa politikai eszméiről és a köztük dúló feszültségekről szól. 

Könnyedebb színdarabjaiból film is készült, így például Kuriton sukupolvi (Fegyelmezetlen generáció, 1936), Gabriel, tule takaisin (Gábriel, gyere vissza, 1945), Noita palaa elämään (A boszorkány föltámad, 1946) és Huhtikuu tulee (Április jön, 1949). 

1999-ben egy kiadásban megjelent az összes színműve.

Filmforgatókönyvek

Waltari szorgalmas forgatókönyvíró is volt. A legismertebb alkotása a Toivo Jalmari Särkän rendezte Kulkurin valssi (A csavargó keringője, 1941).

Kulkurin valssi, A csavargó keringője - bemutató

Waltari művei alapján 33 film készült, mint a Matti Kassila rendezte Palmu filmek, és vígjátékaiból is forgattak filmeket, mint például a Gabriel gyere haza. Az Ei koskaan huomispäivää (Nem lesz holnap) című kisregénye alapján készült a Verta käsissämme (Vér a kezünkben, 1957) című film, rendezte William Markus. 

De például kétszer is megfilmesítették a Vieras mies tuli taloon (Idegen férfi jött a házba). Az Omena putoaa (Lehull az alma, 1952) Valentin Vaala rendezésében. 

…és a feljebb már említett, Kertész Mihály rendezte amerikai Szinuhe film. 

Versek

Mika Waltari főként fiatal korában írt sok verset, akkor még költőnek aposztrofálta magát. Tagja volt Nuoren voiman liitto nevű írószervezetnek, első versei az általuk 1926-ban kiadott Nuoret runoilijat (Fiatal költők) című antológiában jelentek meg. Az 1925 és 1945 közötti versei a Runoja (Versek) című kötetben, amíg az 1945 és 1967 között írt, összegyűjtött versei a Pöytälaatikko (Asztalfiók) címmel jelentek meg 1967-ben. 

Egyéb művei

Waltari írt útirajzokat is, ilyen volt az Yksinäisen miehen juna (Magányos férfi vonata, 1929), ebben a műben írja le élményeit, amikor 1929 nyarán vonattal utazik Helsinkiből Isztambulba. Hasonló utat tett meg 1947-ben a háború utáni Európán át, erről az 1948-ban megjelent Lähdin Istanbuliin (Elindultam Isztambulba) című művében számol be. 

Katonai szolgálata alatt írta a Siellä missä miehiä tehdään (Ott készülnek a férfiak, 1931) című életrajzi ihletésű művét a hadseregbeli életéről. 

Írt egy tanácsadó kötete kezdő írók számára Aiotko kirjailijaksi? (Író lennél?, 1935) címmel, amelyről a későbbiekben több író is azt vallotta, hogy segítette pályafutása elején.

Waltari az Asmo Alho rajzolta képregény sorozatnak a szövegét írta 1934-től, amely a ma is megjelenő, Kotilesi című magazinban jelent meg 1975-ig. A képregény címe: Kieku ja Kaiku. Az itt megjelenő szöveget tartják Waltari legolvasottabb sorainak Finnországban. 

Forrás: Wikipedia, Mika Waltari Seura, kansallisbiografia.fi, moly.hu