Iskolakezdés Finnországban (Fotó: Henrietta Hassinen / Yle)

Augusztus 10-én elkezdődött a tanítás a legtöbb finn iskolákban. Tanévkezdéskor több írás is megjelent a finn híroldalakon, most egy tanítóval készült riportból és a lappföldi rendőrség felhívásából idézünk.

 

 

A tanítás a legtöbb helyen augusztus 10-én kezdődik. Egyes önkormányzatok eltérhetnek ettől: van pár hely, ahol már 9-én, van, ahol majd csak 15-én mennek először iskolába a gyerekek. A nyári szünet itt is közel két és fél hónap, csak 2‒3 héttel előbb kezdődik és végződik, mint Magyarországon, itt ugyanis a tanítás május végéig tart. 

 

A tanító javaslatai

 

63 ezer kisgyermek kezdi el az első osztályt idén Finnországban. Az Yle írásában az év tanítójának választott, az észak-savói Pielavesi településen élő Mervi Berget kérdezte, mit is kell tudnia egy első osztályosnak? A tanítónő először is leszögezte, ha nem tud valamit a gyerek, az nem gond, azért jár iskolába, hogy tanuljon. Majd hat pontban foglalta össze tanácsait Mervi Berg.

 

Az év tanítója 2017-ben Mervi Berg lett, aki Észak-Savóban, Pielavesi településen él (Kép: Matias Honkamaa, Savon Sanomat)

Az év tanítója 2017-ben Mervi Berg lett, aki Észak-Savóban, Pielavesi településen él (Kép: Matias Honkamaa, Savon Sanomat)

 

 

1. Nehéz az elválás a szülőktől.

A legtöbb, amit a szülő tehet, hogy hitet és bizalmat ad gyermekének. Mindig pozitívan beszéljen az iskoláról! – kéri a szülőket a tanítónő.

 

2. A gyermek megbízik abban a felnőttben, aki fogadja az iskolában.

Az iskola bírálható. Nyilvános intézmény, mi, tanítók, tanárok közalkalmazottak vagyunk. De reméljük, hogy nem csak a gyermek szavát fogadják el, ha bírálja az iskolát. A gyermek van annyira okos, hogyha a szülő megkérdőjelezi a tanár munkáját, akkor ő ezt a hozzáállást visszatükrözi. A tanítónő azt szeretné, hogy a szülők közvetlenül a tanárral beszélnék meg a gondjaikat. Kérdezze meg, mi, miért történik az iskolában! – hívja föl a szülőket a tanítónő. 

 

3. Másokra is figyeljen a gyermek.

Sok gyermek már megtanulta az iskolai előkészítőben, hogy figyelnie kell a többiekre is. Ott megtanulták az együttműködés formáit: várni a sorára, figyelni a másikra, hallgatni, kérni, hogy figyeljenek rá, és együtt játszani is tanultak már. A legtöbben már birtokában vannak ezeknek a képességeknek, amikor első osztályba kerülnek. Vannak, akiknek meg még gyakorolniuk kell ezt: Hogyan hívjak játszani másokat? Tudok bocsánatot kérni? Figyelni arra, hogy senki sem maradjon egyedül. Milyen hangon beszélek a másikkal? – sorolja Mervi Berg. A korai időszakban a játékokon keresztül tanulnak a gyermekek, így nem is veszik észre, hogy most éppen tanulnak. 

 

4. A gyermek ismerje pontosan az iskolába vezető utat.

Az iskolába vezető út pontos ismerete rettenetesen fontos, jöjjön a gyerek akár gyalog, akár kerékpárral, akár busszal. Addig kell gyakorolni a gyerekkel az iskolába vezető utat, amíg biztosan ismeri minden részletét, és ismeri a közlekedési veszélyeket is az úton. Nem lehet annál semmi fontosabb, minthogy biztonságban eljusson az iskolába és haza. 

 

5. Ne felejtsen el vécére menni!

Vécére járás, kézmosás. Ezek sajnos nem mindenki számára magától értetődők, de nagyon fontos dolgok.

 

6. …és a válogatásról.

Jó, ha a gyerek minden új ételt megkóstol, és ha kell, akkor merjen segítséget kérni.

 

Iskolakezdés Finnországban (Fotó: Henrietta Hassinen / Yle)

Fotó: Henrietta Hassinen / Yle

 

És mi van az óra ismeretével, meg a cipőfűző megkötésével?

 

Helsinki város oktatási hivatala arra kéri a szülőket, hogy az iskolakezdés előtt jó, ha otthon gyakorolják többek közt az önálló öltözködést és a cipőfűző bekötését. Pielavesiben a cipőfűző önálló bekötése nem kötelező még az első osztály kezdésekor. 

‒ Nálunk sok olyan tanuló van, aki nem tudja bekötni egyedül a cipőjét. Ezt később megtanuljuk. Fontosabb, hogy olyan kinti ruhája legyen, amit egyedül fel és le tud venni, teszi hozzá Mervi Berg. Az óra ismerete szintén nem kötelező nálunk. Sohasem mondok olyat, hogy ha ezt vagy azt nem tudod, akkor nem jöhetsz első osztályba. Az iskolánkban nagyon meleg és gyermekközpontú a légkör. Természetesen olyan dolgokat is meg kell tenni az iskolában, ami nem mindig kellemes. De tudjuk, hisszük és bízunk benne, hogy minden gyermekben van jó, teszi hozzá Berg. 

 

Azok a dolgok, amelyek nem annyira sürgősek

 

Egy tanulmány szerint egyre több gyerek tanul meg olvasni az iskola előtt. Ám ez semmiképp sem kötelező. Nem jó ilyeneket állítani, hogy: ha a gyermekem nem olvas az első osztály elején, akkor nem lesz belőle semmi, vagy, ha olvas, akkor atomfizikus lesz belőle. De igaz ez a számolásra is. A gyerekek különböző képességekkel rendelkeznek. Bár a matematikai tehetség általában már kis korban látszik, de ebből nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni. Bár például a tanításhoz, szükségünk van jó matematikai képességre – fejezte be Mervi Berg a beszélgetést.

 

Lappföldi rendőrség

Lappföldi rendőrség 

A tanévkezdés alkalmából a lappföldi rendőrség felhívást tett közzé. Arra hívták föl a figyelmet, hogy különösen az első osztályosok esetén fontos, hogy pontosan ismerjék az iskolába vezető utat, és az út során a veszélyes helyeket. A finn települések nagy területen fekszenek, a házak, főleg vidéken sokkal ritkábban helyezkednek el, mint Magyarországon. Így a gyerekek közül sokan kerékpárral járnak iskolába. Természetesen azoknak, akik már túl messze élnek az iskolától, az önkormányzat megszervezi a kisbusszal való szállítását. 

Iskolakezdéskor a rendőrség egész Finnországban fokozottan figyel a sebességkorlátozás betartására, a vezetési szokásokra főként az iskolák közelében. Azonban a rendőrség a szülők felelősségére is felhívja a figyelmet. A kisgyerekek másképp észlelik a forgalmat, mint a felnőttek. A szülők dolga, hogy megtanítsák a „kiskacsákat” – ahogy a rendőrségi felhívásban említik a kisiskolásokat – arra, miként jutnak el biztonságban az iskolába, és onnan haza. 

 

Kép: Lappföldi rendőrség Facebook oldala

Kép: Lappföldi rendőrség Facebook oldala

 

Sok szeretettel és megfelelő korlátokkal kell a gyerekeket irányítani – fejti ki a lappföldi rendőrség írása. Fontos, hogy a család, az iskola, a különféle szabadidős tevékenységeket szervezők, a szomszédok és a hatóságok együttműködjenek a gyermekek biztonsága érdekében. Külön is kiemelik, mennyire fontos, hogy a gyerekek időben otthon legyenek. Az első hat osztályba járók legkésőbb este nyolcra, a 7‒9. évfolyamosok 10-re érjenek haza. Hétvégén a 9-esek éjfélig kimaradhatnak.

 

Kapcsolódó írásaink:

Artturi, a rendőrrénszarvas Lappföldön

Villogó fény figyelmezteti az autósokat, ha iskolás közeleg – Repun varoitin turvaksi lapselle

A finn oktatás újabb sikere – Suomalainen matematiikan opettaja Maarit Rossi

Finn diákok ökoiskolát építettek Haitin

 

Forrás és képek: Lappföldi rendőrség, Yle