Finnországban a karácsonyi asztalról nem hiányozhat a karórépából készült körítés, a lanttulaatikko.

 

A hagyományos finn karácsonyi asztalon a főszereplő az egyben sült, bőrös sonka. Mellé karórépából (lanttu), burgonyából és sárgarépából is készítenek körítést, amelyet "laatikko"-nak hívnak. Ez rokon a mi ládikó szavunkkal, dobozt, fiókot és tepsit is jelent. Most a lanttulatikkót próbáltam ki, de ugyanígy készíthetünk krumpliból vagy répából is, sőt a zellert is érdemes lenne kipróbálni. 

A karácsonyi céklasaláta, a rosolli receptje.

 

Hozzávalók:

  • 1 kg karórépa
  • 2 dl tejszín
  • 1 dl zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 3 evőkanál barnacukor-szirup

          vagy méz vagy barna cukor

  • fél-1 kiskanál gyömbérpor vagy fahéj
  • negyed kiskanál szerecsendió
  • ízlés szerint só, fehérbors

 

sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

 

 

 

 

Megtisztítom, majd 2 centis kockákra vágom a karórépát. 

sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

  

 

Fölteszem főni. Forrás után körülbelül 25-30-ig tart,

amíg megpuhul a karórépa.

Sót nem tettem bele, mert Matti mellet megtanultam

sótlanul főzni. Figyelünk a vérnyomásunkra. 

 sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

 

  

 

Kevés főzővízzel összeturmixolom.

Nem baj, ha marad benne egy-két nagyobb darab is. 

 sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

 

 

Belekeverem a tojást, a morzsát, a tejszínt,

a szirupot meg a fűszereket.

A szirup helyett pont ugyanolyan jó lesz mézzel

vagy barnacukorral is. 

 sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

 

 

Kivajazott, morzsával meghintett tepsibe teszem.

A tetejét kanállal kicifrázom.

Kevés vajat morzsolok rá, majd

meghintem zsemlemorzsával. És mehet is a sütőbe.

 sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

 

 

 

180 Celsius-fokon 40 percig sütöm.

De azért ez ízlés dolga, ki, meddig hagyja bent.

 

 sütőben sült karórépa, lanttulaatikko

 

Sonka helyett egyben sült tarjával ettük,

de ez semmivel sem vett el különleges ízéből.  

Mellé rosolli salátát ettünk. Most csak apró kockára

vágott cékla, répa és savanyú uborka volt benne.

De lehet krumplit, 

hagymát vagy pórét, almát is beletenni.

Hozzá tejszínes salátaöntet jár.

Van, aki heringet is tesz bele. 

Nálunk ez szóba sem jöhet, így jár,

aki megtalálta az egyetlen finnt, aki allergiás a halra...

 

finn karácsonyi vacsora

 

A karácsonyi céklasaláta, a rosolli receptje.