Runeberg szobra Helsinkiben, az Esplanadi parkban, Walter Magnus Runeberg alkotása

Február 5. zászlós ünnep Finnországban, a finn himnusz költőjére, Johan Ludvig Runebergre emlékeznek ezen a napon a finnek.

 

5. helmikuuta on Suomen kansallisrunoilijan, Johan Ludvig Runebergin päivä.

 

 

1804. február 5-én Pietarsaarin született, és 1877. május 6-án Porvooban hunyt el Johan Ludvig Runeberg finn költő, tanár, újságíró, professzor. 

Runeberg már életében elismerést szerzett hazájában, mint lírikus és epikus költő. A Kalevalát összeállító Elias Lönnrottal és a filozófus, államférfi Johan Vilhelm Snellmannal együtt jelentősen közreműködtek a finn nemzeti öntudat és nemzeti hovatartozás kialakulásában, és teremtették meg a finn nemzeti kultúra alapjait. Az 1830-as, ’40-es években alakította a finn nemzet és természet ideális képét, és adott a finn embereknek erkölcsi identitást a Stool zászlós történetei című verses kötetével, amelynek előszavaként jelent meg a Hazánk című vers. Ez lett később a finnek nemzeti himnusza. Runeberg svéd anyanyelvű finn volt, verseit is svédül írta. 

 

Johan Ludvig Runeberg

Johan Ludvig Runeberg, Albert Edelfelt festménye (Kép: wikimedia.org)

 

Gyermekkora

 

Runeberg édesapja Lorens Ulrik Runeberg tengerész kapitány volt, édesanyja pedig Anna Maria Malm. Atyja a gyermek születésekor is a tengert járta, így csak hároméves korában látta először a fiát. Runebergnek három húga és két öccse volt. A fiúk édesapjuk mesterségét követték. Húga, Ulrika Carolina Runeberg (1808-1891) költő és tanár volt, ő lett az első finn költőnő, aki saját néven jelentette meg a verseit. A kis Runeberg sokat betegeskedett, kiskorában angolkóros volt, így csak három-négyéves korában tanult meg járni.

 

Iskolás évek

 

1822-ben Turkuban érettségizett, majd a turkui királyi akadémián filozófiát tanult, ahol csatlakozott az Északiak Klubja nevű hallgatói szervezethez, és baráti köréhez tartozott Johan Jakob Nervander, költő, fizikus és meteorológus, Johan Vilhelm Snellman, filozófus, író, a finn pénz, a márka megteremtője és Elias Lönnrot, orvos, nyelvész, botanikus, a finn nemzeti eposz, a Kalevala összeállítója. 

Runeberg 1827-ben végezett, mint filozófus az egyetemen. Majd Jakob Tengström püspök gyermekeinek házitanítója lett Parainenben. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, a püspök unokahúgával Fredrika Tengströmmel, aki később maga is írónő lett. Ebben az időben születtek első versei. Így például 1830-ban a Paavo gazda (Saarijärven Paavo, svédül: Bonden Paavo)

 

 

Svédül

Finnül

Magyarul

Bonden Paavo 

 

Högt bland Saarijärvis moar bodde 

bonden Paavo på ett frostigt hemman, 

skötande dess jord med trägna armar; 

men av Herren väntade han växten. 

Och han bodde där med barn och maka, 

åt i svett sitt knappa bröd med dessa, 

grävde diken, plöjde opp och sådde. 

Våren kom, och drivan smalt av tegen, 

och med den flöt hälften bort av brodden; 

sommarn kom, och fram bröt hagelskuren, 

och av den slogs hälften ned av axen; 

hösten kom, och kölden tog vad övrigt. 

Paavos maka slet sitt hår och sade: 

»Paavo, Paavo, olycksfödde gubbe, 

tagom staven! Gud har oss förskjutit; 

svårt är tigga, men att svälta värre.» 

Paavo tog sin hustrus hand och sade: 

»Herren prövar blott, han ej förskjuter. 

Blanda du till hälften bark i brödet, 

jag skall gräva dubbelt flera diken, 

men av Herren vill jag vänta växten.» 

Hustrun lade hälften bark i brödet, 

gubben grävde dubbelt flera diken, 

sålde fåren, köpte råg och sådde. 

Våren kom, och drivan smalt av tegen, 

men med den flöt intet bort av brodden; 

sommarn kom, och fram bröt hagelskuren, 

men av den slogs hälften ned av axen; 

hösten kom, och kölden tog vad övrigt. 

Paavos maka slog sitt bröst och sade: 

»Paavo, Paavo, olycksfödde gubbe, 

låt oss dö, ty Gud har oss förskjutit! 

Svår är döden, men att leva värre.» 

Paavo tog sin hustrus hand och sade: 

»Herren prövar blott, han ej förskjuter. 

Blanda du till dubbelt bark i brödet, 

jag vill gräva dubbelt större diken, 

men av Herren vill jag vänta växten.» 

Hustrun lade dubbelt bark i brödet, 

gubben grävde dubbelt större diken, 

sålde korna, köpte råg och sådde. 

Våren kom, och drivan smalt av tegen, 

men med den flöt intet bort av brodden; 

sommarn kom, och fram bröt hagelskuren, 

men av den slogs intet ned av axen; 

hösten kom, och kölden, långt från åkern, 

lät den stå i guld och vänta skördarn. 

Då föll Paavo på sitt knä och sade: 

»Herren prövar blott, han ej förskjuter.» 

Och hans maka föll på knä och sade: 

»Herren prövar blott, han ej förskjuter.» 

Men med glädje sade hon till gubben: 

»Paavo, Paavo, tag med fröjd till skäran! 

Nu är tid att leva glada dagar, 

nu är tid att kasta barken undan 

och att baka bröd av råg allena.» 

Paavo tog sin hustrus hand och sade: 

»Kvinna, kvinna, den blott tål att prövas, 

som en nödställd nästa ej förskjuter. 

Blanda du till hälften bark i brödet, 

ty förfrusen står vår grannes åker!» 

Saarijärven Paavo

 

Saarijärven salomailla asui

tilallansa hallaisella Paavo,

perkas, hoiti ahkerasti maataan;

mutta Jumalalta kasvun toivoi.

Vaimoineen ja lapsineen hän siinä

niukkaa leipäänsä söi hiess’ otsan,

ojat kaivoi, kynti, touon kylvi.

Tuli kevät, hanki suli mailta,

myötänsä vei puolet orahista;

tuli kesä, raekuuro kulki,

kaatoi maahan puolet tähkäpäistä;

tuli syksy, kaikki ryösti halla.

Tukkaa riistäin Paavon vaimo lausui:

»Paavo parka, kovan onnen lapsi,

sauvaan tartu, Herra meidät hylkäs;

miero raskas, raskahampi nälkä.»

Vaimon käteen tarttuin Paavo lausui:

»Vaikka koettaa, eipä hylkää Herra.

Pane leipään puolet petäjäistä;

kaksin verroin minä ojaa kaivan,

mutta Jumalalta kasvun toivon.»

Pantiin leipään puolet petäjäistä,

kaksin verroin ojaa kaivoi Paavo.

Lampaat myi ja siement’ osti, kylvi.

Tuli kevät, hanki suli mailta,

mutt’ ei orahia vesi vienyt;

tuli kesä, raekuuro kulki,

kaatoi maahan puolet tähkäpäistä;

tuli syksy, kaikki ryösti halla.

Rintoihinsa lyöden vaimo lausui:

»Paavo parka, kovan onnen lapsi,

kuollaan pois, jo Herra meidät hylkäs;

tuska kuolla, tuskempi tok’ elää.»

Vaimon käteen tarttuin Paavo lausui:

»Vaikka koettaa, eipä hylkää Herra.

Pane toinen puoli petäjäistä,

ojat kahta suuremmat ma kaivan,

mutta Jumalalta kasvun toivon.»

Pantiin toinen verta petäjäistä,

kahta suuremmat loi ojat Paavo,

karjan myi ja siement’ osti, kylvi.

Tuli kevät, hanki suli mailta,

mutt’ ei orahia vesi vienyt;

tuli kesä, raekuuro kulki,

mutt’ ei kaatunutkaan kaunis olki;

tuli syksy, halla kultaviljan

koskematta korjaajalle säästi.

Silloin Paavo polvistuen lausui:

»Vaikka koettaa, eipä hylkää Herra.»

Paavon vaimo polvistuen lausui:

»Vaikka koettaa, eipä hylkää Herra.»

Mutta miehellensä virkkoi vaimo:

»Paavo, Paavo, riemull’ ota sirppi,

nyt jo meillä alkaa ilon päivät,

nyt jo syrjään petäjäinen silkko,

nyt ma rukihisen leivän leivon.»

Vaimon käteen tarttuin Paavo lausui:

»Vaimo, vaimo, sit’ ei kuri kaada,

veljeään ken hädässä ei hylkää.

Pane leipään puolet petäjäistä,

eihän naapurimme touon halla.»

 

 Paavo gazda

 

Fent a saarijärvi ősvadonban

élt fagyos tanyáján Paavo gazda.

Küszködött, égett kezén a munka,

ám az Úrtól várt földjére áldást.

Gyermekével s asszonyával élt ott,

kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren,

árkot ásott, szántott és vetett s várt.

Megjött a tavasz, a hó elolvadt

s hólé elsodorta fél vetését;

jött a nyár, jégzáporok zuhogtak

s a ringó vetés felét lezúzták;

ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.

Haját tépve jajgatott az asszony:

"Paavo, Paavo, átokvert öreg te,

koldusbot vár: elhagyott az Isten:

rossz koldulni, - éhenhalni szörnyűbb".

Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt:

"Megpróbál, de el nem hágy az Isten.

Felerész fakérget tégy a lisztbe,

én ezentúl még több árkot ások,

ám az Úrtól várom majd az áldást".

Felerész kéreg sült a kenyérbe,

kétszer annyi árkot vájt a gazda,

juha árán vett rozsot, vetett s várt.

Megjött a tavasz, a hó elolvadt

s megmaradt: vetés és porhanyó föld;

jött a nyár, jégzáporok zuhogott

s a ringó vetés felét lezúzták;

ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.

Haját tépve jajgatott az asszony:

"Paavo, Paavo, átokvert öreg te,

haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!

Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb".

Paavo, kézenfogva asszonyát szólt:

"Megpróbál, de el nem hágy az Isten.

Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,

én meg duplaszéles árkot ások,

ám az Úrtól várom majd az áldást".

Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,

duplaszéles árkot vájt a gazda,

marha árán vett rozsot, vetett s várt.

Megjött a tavasz, csordult a hólé

s ár nem vitt el sem vetést, se földet;

jött a nyár, jégzáporok zuhogtak

s a ringó vetést le nem tiporták;

ősz jött, ám a fagy távol maradt és

sarlót várt a hullámzó arany-dísz.

Paavo gazda térdre rogyva mondta:

"Megpróbál, de el nem hágy az Isten".

Térdrehullt az asszony is, míg így szólt:

"Megpróbál, de el nem hágy az Isten".

Agg társához szólt szelíd mosollyal:

"Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,

felvirradtunk boldogabb napokra,

sutba dobjuk most már a fakérget

s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz".

Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt:

"Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,

éhező testvért ha cserben hagynánk:

Felerész kérget süss a kenyérbe:

elfagyott a szomszédunk vetése!"

Az idézet forrása: runeberg.org
Fordította: Paavo Cajander
Forrás: fi.wikisource.org
 A verset fordította: Képes Géza 

Forrás: www.lelegzet.hu

 

 Helsinki

 

1827-ben a turkui tűzvészben az akadémia is leégett, így azután 1828-ban az új fővárosba, Helsinkibe helyezték át az egyetemet. 1830-ban Runeberg is Helsinkibe költözött, az egyetemen a szónoklástan oktatója lett. Feladata a klasszikus és az új nyelv oktatása volt. Az 1832-ben alapított Helsingfors Morgonblad (Helsinki reggeli újság) első szerkesztője lett. A lapban számos kritikus cikket jelentetett meg a svéd akadémiáról és a svéd költészetről. Majd 1833-ban az egyetem latin irodalmi tanszékén dolgozott tovább. Közben egyetemi munkatársaival megalapították a Helsinki Líceumot. 

 

Runeberg porvooi háza

Runebergék porvooi háza (Kép: runeberg.net)

 

 Porvoo

 

1837-ben elfogadta a porvooi gimnázium latin irodalom tanári állását, így a család Porvooba költözött, itt is élt Runeberg haláláig. Tanári munkája mellett a Borgå Tidning (Porvooi Újság) számára írt 1838-39-ben. 1844-ben professzornak nevezték ki. Az 1850-es években sok időt töltött versek, elbeszélő költemények írásával. Runeberget már életében megbecsülték, Finnország első „nagy embere” lett, 50. születésnapja óta Runeberg napja február 5. 

 

Runebergék otthona Porvooban ma múzem (Kép: www.runeberg.net)

Runebergék otthona Porvooban ma múzem (Kép: www.runeberg.net)

 

A költő nevéhez egy kifejezés is kapcsolódik a finn nyelvben: „puhuu kuin Runeberg” (beszél, mit Runeberg), amely körülbelül azt jelenti, hogy érzelmekre hatóan, szépen, ám bőségesen beszél valaki.

1857-es nyugdíjazása után már csak írással foglalkozott. 1863-ban agyvérzést kapott, ettől kezdve, 1877-ben bekövetkezett haláláig, 13 éven keresztül ágyban fekvő beteg volt, nem alkotott tovább. 

 

Johan Ludvig Runeberg és felesége Fridrika

Johan Ludvig Runeberg és felesége Fredrika (Kép: commons.wikimedia.org)

 

Család

 

Runeberg 1831-ben kötött házasságot Fredrika Tengströmmel, Jakob Tengström püspök unokahúgál. Fredrika svéd nyelvű finn írónő volt. 

 

Fredrika Tengström Runeberg (Kép: runeberg.net)

Fredrika Tengström Runeberg (Kép: runeberg.net)

 

Fredrika nyolc gyermekkel ajándékozta meg a költőt, hat gyermekük érte meg a felnőtt kort. 

 

  • Anna Carolina (1832–1833), első gyermekük elvesztése nagy traumát okozott a házaspárnak.
  • Ludvig Mikael (1835–1902), természettudós és tanár, nyugdíjba vonulása után festett és kámea köveket készített.
  • Lorenzo (1836–1919), orvos, ő kezelte édesapját az agyvérzése után.
  • Walter Magnus (1838–1920), szobrászművész.
  • Johan Wilhelm (1843–1918), orvosprofesszor és politikus.
  • Jakob Robert (1846–1919), hajótervező mérnök, ő volt a vezető jégtörő hajó tervező az északi országokban.
  • Edvard Moritz (1848–1851), skarlátban hunyt el.
  • Fredrik Karl (1850–1884), orvos és amatőr fényképész.

 

A Runeberg család 1863-ban, Alfred Ottelin fotója (Kép: runeberg.net)

A Runeberg család 1863-ban, Alfred Ottelin fotója (Kép: runeberg.net)

 

 

Gyermekeik közül a legismertebb Walter Magnus Runeberg (1838 - 1920) szobrász, ő alkotta édesapja szobrát 1885-ben, amely Helsinki központjában, az Esplanadi parkban áll. 

 

A nagy család, a háztartás minden gondját Fredrika Runeberg viselte. Amikor pedig Runeberg megbetegedett 13 éven ápolta az ágyban fekvő költőt.

Fredrika nevéhez egy sütemény is fűződik, a Runeberg tortácska, amelynek története és több receptje, köztük egy vegán változat itt olvasható: Runeberg tortácskája – Runebergin torttu.

 

Kép: makustelijat.blogspot.fi

Kép: makustelijat.blogspot.fi

 

Runeberg költészete

 

Az 1830-as években bontakozott ki költői munkássága, Ekkor jelent meg a Dikter (Versek) című első kötete. Költészetének alapja a görög-római klasszikus irodalom és az antik erkölcs volt. Ez megfelelt az 1820-as évektől kezdődő irodalmi divatnak. Runeberg költészetére a polgári romantika is hatott. 

1832-ben jelent meg a hexameterben írt Hirvenhiihtäjät (Jávorszarvas vadászok), amely a finn nép életét mutatta be. 

1833-ban a Dikter (Versek) második kötete jelent meg.

1836-ban a megjelenő harmadik verseskötete – a polgári romantika példája – a Hanna volt, amelynek műfaja családi elbeszélő költemény, és egy paplak életét mutatja be.

1841-ben született a Julqvällen versek és a Nadeschda című epikus költemény.

1844-ben a Kuningas Fjalar (Fjalar király) című kötetét adta ki, amelynek témája az isteni természet és az emberi akarat kapcsolata.

1848-ban, az európai forradalmak évében jelent meg az egyik legjelentősebb műve a Vänrikki Stoolin tarinat (Fänrik Ståls sägner, Stool zászlós történetei) című kötete. A mű az 1808-09-es svéd-orosz háborúban játszódik, amely Finnország meghódításáért, Finnország területén, finn katonák föláldozásával folyt. A verses mű hangja konzervatív, hazafias, ugyanakkor gyakran humoros is. A kötet első része 1848-ban, a második 1860-ban jelent meg. 

 

A Stool zászlós történetei előszavaként jelent meg a későbbi finn nemzeti himnusz szövege, a Maamme (Vårt land, Hazánk). A vers 1846 nyarán már készen volt, és többen is megzenésítették. A mai himnusz zenéjét Fredrik Pacius, Finnországban élő, német zeneszerző szerezte. Nyilvánosan először 1848. május 13-án énekelték el a dalt. Érdekesség, hogy ugyanez a zenéje az észt himnusznak is. 

 

Svédül Finnül Magyarul

Vårt land 

 

Vårt land, vårt land, vårt fosterland,

Ljud högt, o dyra ord!

Ej lyfts en höjd mot himlens rand,

Ej sänks en dal, ej sköljs en strand,

Mer älskad än vår bygd i nord,

Än våra fäders jord.

 

Vårt land är fattigt, skall så bli

För den, som guld begär.

En främling far oss stolt förbi:

Men detta landet älska vi,

För oss med moar, fjäll och skär

Ett guldland dock det är.

 

Vi älska våra strömmars brus

Och våra bäckars språng.

Den mörka skogens dystra sus,

Vår stjärnenatt, vårt sommarlju.

Allt, allt, vad här som syn, som sång

Vårt hjärta rört en gång.

 

Här striddes våra fäders strid

Med tanke, svärd och plog.

Här, här, i klar som mulen tid.

Med lycka hård, med lycka blid.

Det finska folkets hjärta slog.

Här bars vad det fördrog.

 

Vem täljde väl de striders tal.

Som detta folk bestod.

Då kriget röt från dal till dal.

Då frosten kom med hungers kval.

Vem mätte allt dess spillda blod

Och allt dess tålamod?

 

Och det var här det blodet flöt,

Ja, här för oss det var,

Och det var här sin fröjd det njöt,

Och det var här sin suck det göt.

Det folk som våra bördor bar

Långt före våra dar.

 

Här är oss ljuvt, här är oss gott,

Här är oss allt beskärt;

Hur ödet kastar än vår lott.

Ett land, ett fosterland vi fått,

Vad finns på jorden mera värt

Att hållas dyrt och kärt?

 

Och här och här är detta land.

Vårt öga ser det här,

Vi kunna sträcka ut vår hand

Och visa glatt på sjö och strand

Och säga: se det landet där.

Vårt fosterland det är.

 

Och fördes vi att bo i glans

Bland guldmoln i det blå,

Och blev vårt liv en stjärnedans.

Där tår ej göts, där suck ej fanns.

Till detta arma land ändå

Vår längtan skulle stå.

 

O land, du tusen sjöars land,

Där sång och trohet byggt,

Där livets hav oss gett en strand,

Vår forntids land, vår framtids land.

Var för din fattigdom ej skyggt.

Var fritt, var glatt, var tryggt.

 

Din blomning, sluten än i knopp,

Skall mogna ur sitt tvång;

Se, ur vår kärlek skall gå opp

Ditt ljus, din glans, din fröjd, ditt hopp.

Och högre klinga skall en gång

Vår fosterländska sång. 

Maamme

 

Oi maamme, Suomi, synnyinmaa,

soi, sana kultainen!

Ei laaksoa, ei kukkulaa,

ei vettä rantaa rakkaampaa,

kuin kotimaa tää pohjoinen,

maa kallis isien!

 

On maamme köyhä, siksi jää,

jos kultaa kaivannet

Sen vieras kyllä hylkäjää,

mut meille kallein maa on tää,

sen salot, saaret, manteret,

ne meist on kultaiset.

 

Ovatpa meille rakkahat

koskemme kuohuineen,

ikuisten honkain huminat,

täht'yömme, kesät kirkkahat,

kaikk'kuvineen ja lauluineen

mi painui sydämeen.

 

Täss auroin, miekoin, miettehin

isämme sotivat,

kun päivä piili pilvihin

tai loisti onnen paistehin,

täss Suomen kansan vaikeimmat

he vaivat kokivat.

 

Tään kansan taistelut ken voi

ne kertoella, ken?

Kun sota laaksoissamme soi,

ja halla näläntuskan toi,

ken mittasi sen hurmehen

ja kärsimykset sen?

 

Täss on sen veri virrannut

hyväksi meidänkin,

täss iloaan on nauttinut

ja murheitansa huokaillut

se kansa, jolle muinaisin

kuormamme pantihin.

 

Tääll' olo meill on verraton

ja kaikki suotuisaa,

vaikk onni mikä tulkohon,

maa isänmaa se meillä on.

Mi maailmass on armaampaa

ja mikä kalliimpaa?

 

Ja tässä, täss' on tämä maa,

sen näkee silmämme.

me kättä voimme ojentaa

ja vettä rantaa osoittaa

ja sanoa: kas tuoss' on se,

maa armas isäimme.

 

Jos loistoon meitä saatettais

vaikk' kultapilvihin,

mis itkien ei huoattais,

vaan tärkein riemun sielu sais,

ois tähän köyhäänkotihin

halumme kuitenkin.

 

Totuuden, runon kotimaa

maa tuhatjärvinen

miss' elämämme suojan saa,

sa muistojen, sa toivon maa,

ain ollos, onnes tyytyen,

vapaa ja iloinen.

 

Sun kukoistukses kuorestaan

kerrankin puhkeaa,

viel lempemme saa nousemaan

sun toivos, riemus loistossaan,

ja kerran, laulus synnyinmaa

korkeemman kaiun saa.

Hazánk 

 

Hazánk, hazánk, te drága szó,

Zendülj az ajkakon!

Nincs bérc, egekre felnyúló,

Se völgy, se part oly bájoló

Sehol, mint itten északon,

Öledben, ősi hon.

 

Hazánk szegény, de hadd legyen

Annak, ki kincsre vágy.

Hadd vesse meg az idegen,

De mi szeretjük mind híven:

E sziklatáj, ezernyi láp

Nekünk tündérvilág.

 

Oly kedves a sellők zaja

S az ér a völgy ölén,

Sötét fenyőink sóhaja,

A fényes nyári éjszaka;

Itt szívderítő érzemény

Minden, mi dal, mi fény.

 

Apáink itt harcoltanak,

Kezükbe kard, eke,

Ború volt vagy sütött a nap,

Szerencsében s balsors alatt

A finn nép egyként éreze

Nem rendült meg szíve.

 

S ki festhetné a sok viszályt,

Melyet e nép megért,

Midőn ellen tiprá honát,

S éhség, fagy kínja járta át?

Ki mérné föl a szenvedést

S mit hullatott, a vért?

 

S a vér, mit bőven hullatott

Értünk folyt gazdagon.

Öröm virága itt nyílott,

Itt érze bút és bánatot;

Övé volt munka, fájdalom

Sok hosszú századon.

 

Áldás és boldogság nekünk

Ittlétünk perce mind;

Bár zord legyen az életünk,

Ez a hazánk, szülőhelyünk.

A földtekén ily drága kincs,

Mint e hely, semmi nincs.

 

És most ím előttünk láthatunk

Egy téres tartományt;

Kitárhatjuk felé karunk,

Tavaira mutathatunk

És boldogan mondhatja szánk:

Ez itt a mi hazánk.

 

S ringasson bár fény, kényelem

Arany-felhők alatt,

S életünk örök vígság legyen,

Melyben panasz, könny nem terem,

Ez a sovány föld az marad,

Hová vágyunk ragad.

 

Óh föld, ezer tó földje te,

Dal s hűség honja vagy;

Te vagy a révpart enyhelye,

Múltunk, jövőnk ígérete.

Légy bár szegény, gondot nem ad,

Csak boldog légy s szabad.

 

Kinyílik egykor, érzem én

Virágod bimbaja.

Szeretetünk örök tüzén

Fakad számodra üdv, remény:

Fennen csapong még valaha

A mi hazánk dala!

Forrás: runeberg.org

Fordította: Paavo Cajander

Forrás: fi.wikipedia.org

Fordította: Bán Aladár (svédből) 

Forrás: kormend.hu

 

 

A finn himnusz, finn és angol felirattal

 

 

A finn himnusznak magyar vonatkozása is lehet. Szopori Nagy Lajos irodalmár – a finn irodalom kutatója és fordítója – előadása alapján, amely a budapesti finn nagykövetség oldalán olvasható, Runeberg Hazánk című versére hatást gyakorolt Vörösmarty Szózata is. 

„A Szózat először 1845-ben egy újságban, majd 1846-ban a Necken kalendáriumban is megjelent svédül, tehát Runeberg ismerhette. A kérdéssel több magyar és finn tanulmány foglalkozott.” Ha elolvassuk Runeberg versének magyar fordítását, valóban fölfedezhetünk hasonlóságot a két költemény között.

 

 

Részlet a Vänrikki Stoolin tarinat alapján, az 1950-es években készült filmből, Sven Tuuva története

 

A Stool zászlós történeteinek másik, a mai napig hallható verse a Porilaisten marssi (Björneborgarnas marsch, Pori induló), amely gyakran felcsendül nemzeti ünnepeken, katonai parádékon. A vers a Stool zászlós történeteinek 1860-as, második részében jelent meg. A szöveget finnre Paavo Cajander fordította. A videón a Viipurin Lauluveikot (Viborgi éneklő legények) nevű kórus énekli. A dal zeneszerzője ismeretlen, valószínűleg az 1700-as években született a muzsika.

 

 

 

 

Porilaisten marssi

 

Pojat, kansan urhokkaan,

mi Puolan, Lützin, Leipzigin

ja Narvan mailla vertaan vuoti,

viel' on Suomi voimissaan,

voi vainolaisten hurmehella peittää maan.

Pois, pois rauhan toimi jää,

jo tulta kohta kalpa lyö

ja vinkuen taas lentää luoti.

Joukkoon kaikki yhtykää,

meit' entisajan sankarhenget tervehtää.

 

Kauniina välkkyy muisto urhojemme,

kuolossa mekin vasta kalpenemme.

Eespäin rohkeasti vaan,

ei kunniaansa myö

sun poikas milloinkaan!

 

Kauniina välkkyy muisto urhojemme,

kuolossa mekin vasta kalpenemme.

Eespäin rohkeasti vaan,

ei kunniaansa myö

sun poikas milloinkaan!

 

Uljaana taistolippu liehu,

voitosta voittohon

sä vielä meitä viet!

Eespäin nyt kaikki, taisto alkakaa,

saa sankareita vielä nähdä Suomenmaa!

 

Uljaana taistolippu liehu,

voitosta voittohon

sä vielä meitä viet!

Eespäin nyt kaikki, taisto alkakaa,

saa sankareita vielä nähdä Suomenmaa!

 

Forrás: gugalyrics.com 

 

 

Runeberg életében megjelent kötetei

 

  • Dikter, versek, 1830
  • Serviska folksånger, svédre fordított szerb népköltészet, 1830
  • Hirvenhiihtäjät, elbeszélő költemény, 1832
  • Hanna, elbeszélő költemény, 1836
  • Dikter II, versek, 1833
  • Friaren från landet, színdarab, 1834
  • Nadeschda, költemény, 1841
  • Jouluilta, költemény, 1841
  • Dikter III, versek, 1841
  • Kuningas Fjalar, verses eposz, 1844
  • Vänrikki Stoolin tarinat, költemény, első rész 1848, második rész 1860
  • Kan ej, színdarab, 1862
  • Salamiin kuninkaat, színdarab, 1863

 

Runeberg finn nyelvű oldala

Runeberg versei leírva: fi.wikisource.org/

Runeberg versei felolvasva: www.runeberg.net

Néhány Runeberg vers magyarul: www.magyarulbabelben.net

Runeberg múzeum Porvooban

 

Kapcsolódó írásunk:

Runeberg tortácskája – Runebergin torttu 

 

Forrás: finland.hufi.wikipedia.org

Runeberg szobrának fotója: commons.wikimedia.org