Feleségcipelés télen, lékúszással nehezítve (fotó: eukonkanto.fi)

A finnek szeretnek versenyezni, és szeretik a furcsa versenyeket. A címben említetteken kívül például rendeztek Finnországban még vécépapír dobáló, hóban úszó, szúnyogölő versenyeket is. De a téli lékúszásnak is van versenyszerű változata.

 

Feleségcipelés – eukonkanto – wife-carryng

 

A feleségcipelés három változata (fotó: eukonkanto.fi)

A feleségcipelés három változata (fotó: eukonkanto.fi)

 

A közép-finnországi Sonkajärvi településen 1992 óta minden nyáron megtartják a feleségcipelő világbajnokságot. A győztes jutalma pedig a feleség súlyával megegyező súlyú sör, ami valljuk be nagy vonzerő Finnországban, ahol egy doboz sör ára 3 euró körül mozog.

A feleségcipelő versenynek pontos szabályai vannak: a pálya hossza 253 és fél méter, a pálya része egy körülbelül egy méter mély vizes medence is, amin az átjutás a feleségeknek jelent talán nagyobb gondot, legalább is, ha szeretnének levegőt venni. A feleség lehetőleg saját legyen, de lehet a szomszédé is vagy csak valaki a pálya mellől. A lényeg, hogy 17 évnél idősebb legyen. Ha 49 kg-nál könnyebb lenne, akkor nehezéket adnak rá. A versenyzők kettesével-hármasával futnak, és az elért időket hasonlítják össze, a feleség elejtésért 15 másodperces büntető jár. A feleséget bárhogy lehet cipelni, de manapság az észt stílusú hódit, amikor is a feleség a férj hátán lóg, a lábait a férj nyaka köré szorítja.

Hogy érthetők legyenek a szabályok, álljon itt egy videó, amit két amerikai fiatalember készített, akik ugyan nőtlenek, de alkalmi feleségeikkel ellátogattak a versenyre. 

 

 

Feleségcipelés a Wikipedián 

 

 

Mocsárfoci – suopotkupallo – swamp-soccer

 

Finnországnak közel 30 százaléka mocsaras, lápos terület, így azután nem kell csodálkozni azon, hogy Hyrynsalmi településen nyaranta mocsárfoci bajnokságot rendeznek. A versenyt először 1998-ban rendezték, akkor 13 csapattal, 2000 óta a verseny már világbajnokság, manapság pedig a világ számos pontjáról érkező 300 csapat versenyez. A Finnországból induló sport ma már világszerte hódít, versenyeket rendeznek Nagy-Britanniában, Oroszországban, Izlandon, Írországban, Svájcban, Brazíliában, sőt már Kínában is.

Ez a verseny sokakat megoszt Finnországban, ugyanis – joggal – féltik a mocsarak élővilágát, és nem csak magától a versenytől, hanem az arra való felkészülés során az edzésektől szerte az országban. Hasonló a vélekedés a mocsári botos sétáról (suosauvakävely, swamp nordic walking), különösen tavasszal, amikor a mocsárban a földön fészkelő madaraknak kicsinyeik vannak.

 

Mocsárfoci – suopotkupallo – swamp-soccer (kép: Vesa Moilanen, Lehtikuva)

 Mocsárfoci (kép: Vesa Moilanen, Lehtikuva)

 

 

A 2014-es verseny egy női csapat, a Pesäpirkot szemszögéből

 

A Team Supo meccsei 2012-ből, az egész úgy néz ki, mintha lassított felvétel lenne

 

 

Léggitározás – ilmakitarasoiton – air guitar

 

1996 óta rendezik meg Ouluban a léggitár világbajnokságot az egyik legnépszerűbb finn nyári fesztivál, az Oulu Music Video Festival részeként. Bár eleinte csak viccnek szánták, mára annyira népszerűvé vált a léggitározás, hogy a világon mintegy 20 országban rendeznek elődöntőket az oului világbajnokságra. Sőt, annyira nemzetközi már a verseny, hogy 2000-ben volt utoljára finn világbajnok. 

A versenyzőknek szabadon választott és kötelező számokat kell előadniuk 1-1 percben. Az előadást és a zsűri értékelését komoly szabályok írják le, erről a Wikipedián lehet részletesen olvasni. 

A régi hippi jelmondatot: „Make love, not war!” kissé átalakítva használják a léggitárosok: „Make air, not war!" Hosszabban kifejtve: ha mindenki léggitározna, megszűnnének a háborúk és minden más rossz dolgok a világon.

 

A 2013-as léggitár-világbajnokság döntője

 

 

Csizmahajítás – saappaanheitto – boot throwing

 

Nem tudom van-e köze hozzá, hogy a Nokia eredetileg gumicsizmákat gyártott, és gyárt ma is a telefonok mellett, de a csizmahajítás is népszerű sport Finnországban.

Bár a csizmahajítás Finnországban a legnépszerűbb, számos más országban szerveznek dobóversenyeket. A csizmahajító pálya leginkább a gerelyhajításéra hasonlít. A versenyen a férfiak 43-as, a nők 38-as csizmát dobnak, akié a legmesszebbre repül, az nyer. Az egyéni mellett csapatversenyt is szoktak rendezni. Sőt nem csak hivatalos versenyeken, hanem nyári szórakozásként is dobálják a gumicsizmákat a finnek.

 

A 2015-ös Humppilában rendezett női verseny 

 

A 2015-ös Humppilában rendezett férfi verseny 

 

A csizmahajításról és az eredményekről többet itt olvashat

 

 

 

Mobiltelefon-hajítás – kännykänheiton – mobile phone throwing

 

No, erről a sportról is valamiért a Nokia juthat először az eszünkbe…

Először 2000-ben rendeztek meg a mobilhajító versenyt, természetesen Finnországban kezdődött ez is. Mára nemzetközi lett a mobilhajító verseny is, a világ számos országában rendezik meg, de a világbajnokság Savonlinnában van, minden év augusztusában. A versenyben négy kategória van: hagyományos, szabad stílusú, csapat és gyermek. A telefonnak legalább 220, legfeljebb 400 grammosnak kell lennie. 

 

Hét országból érkeztek versenyzők a Savonlinnában, 2007-ben megrendezett mobiltelefon-hajító világbajnokságra

 

 

Lékúszás – avantouinti – ice swimming

 

Az avantouinti, a lékúszás kedvelt sport Finnországban, főleg az idősebbek űzik. A jéghideg vízben történő megmártózás számos előnnyel bír: javítja a vérkeringést, csökkenti a hát- és vállfájást, a depressziót, szervezetünk sokkal ellenállóbbá válik a légúti betegségekkel szemben és könnyebbé teszi az elalvást. Egyesek szerint függőséget okoz. Versenyeket is rendeznek, amikor is a 25-es méteres léket kell átúszni a jeges vízben. 

 

A 2011-ben, Joensuban rendezett lékúszó-verseny

 

 

…és a már megszűnt versenyek 

 

Hóúszó (lumiuinti) versenyt csak egyszer rendeztek, 2013-ban Muonióban, Lappföldön, de annyira megrázó élmény, hogy érdemes megnézni az ott készített videót.

 

 

A hóúszó verseny Facebook oldala

 

A rövid finn nyáron a szúnyogok nagy intenzitással támadnak, ez adta az ötletet a szúnyogölés – sääskentappo – versenyéhez, amelyet a ’90-es években kezdték, és 1999-re már meg is szűntették erkölcsi okokra hivatkozva. A világcsúcs: 5 perc alatt 21 szúnyog.

 

Kokemäkiben 2007-ben és 2008-ban rendeztek vécépapír-hajítási versenyt, de érdeklődés hiányában nem folytatták a rendezvényt.

 

Forrás: mtv.fi, Google és a Wikipedia számos oldala